Aznap éjjel Kristófot a macska verte fel álmából.
Amikor felült az ágyon, kidörzsölte szeméből az álmot, látta ám, hogy Jankó az ablakpárkányon áll, és keservesen nyávog. Valamit figyelt. Odakint a cserjéken és a diófa ágain sárgás vörösen rezgő fény színezte meg az éjszakai sötétséget.
Kristófnak mindössze néhány pillanatra volt szüksége, hogy mély álmából ébredve legyőzze a kábultságát, és felismerje a vészhelyzetet. Egy pillanatra azt hitte, valaki bevilágít az udvarra. Vagy egy betolakodó mászkál elemlámpával a kezében. Talán éppen az a titokzatos alak, akit az első éjszaka látott az utca túloldalán.
Csakhogy az elméje villámgyorsan kiigazította az első hibás gondolatot, és ráébresztette az igazságra.
Odakint, a hátsó udvaron tűz pusztított.
Jól tudta, hogy nincs vesztegetni való
