Itt ülök az öltözőben. A saját öltözőmben, ahol magamra erőltetem a ruhámat. Ruhámat? Nos, ez enyhe túlzás. Annyit fed el, amennyit kell. A fontosabb testrészeket takarja csak el a bőr vagy szatén csipkés anyag. Mindig ebben vagyok, ezt szeretik rajtam a vendégek. Fekete ruha, vörös rúzs, szőke haj. Amolyan dögös, végzet asszonya külső, amit imádnak a férfiak. Imádnak, de senki sem ismer. Senki sem tudja, hogy amikor rájuk mosolygok, valójában legbelül újra és újra összetörök.
Sokan vannak ma este a klubban. Lucas szerint egyre többen, akik csak miattam jönnek, azért, hogy engem lássanak. Kiállítási darabnak érzem magam, akit akkor nézegetnek, amikor csak akarnak. Az akaratom ellenére. És nekem jó pofát kell vágnom ehhez.
Hangos zene szól, hangosabb, mint amit órákig hallgatni lehetne. F
