Úgy vágom be magam után az ajtót, hogy majd kiszakad a helyéről.
– Mélységes baszás! – ordítom. – Hát baszd meg magad mélységesen! – teszem hozzá még mindig kiabálva. Áthajítom a táskámat a lakáson, és elindulok a konyhába. Muszáj innom. Tudom, az alkohol nem old meg semmit sem, de most szükségem van rá. Túlságosan a szívemre veszem a dolgokat. Profi módon kellene hozzáállnom ehhez az egészhez, nem bőgni a kibaszott mosdóban és okot adni Danielnek, hogy kihasználhasson. Hogy gyengének és sebezhetőnek lásson.
Kiveszem a bort a hűtőből, leveszek egy poharat, és teletöltöm. Érzem, ahogy az ital selymesen végigsiklik a nyelőcsövemen. Be kell forrasztanom végre a páncélomon tátongó rést, amin Daniel szép lassan beszivárog, akár a méreg. Hogy ő mit pusztít majd el bennem? A szívemet. Az emberi
