20Ülök a verandán, a kezemben egy kosár édesség. Mellettem a ködgép újabb füstlöketet ereszt ki, elhomályosítja a látásomat. A kezemmel elhessegetem, és újabb visongó gyerekcsapat jön fel hozzám, a szüleik a járdán várakoznak az utcai lámpák fényében.
– Csokit vagy csalunk! – kiáltja egy kicsi szellem.
– Hát… csokit? – kérdezem, miközben két Elsa mohón belekap az édességekbe, aztán elsietnek a szemem elől.
Leteszem a kosarat az ölemből, lekapom a focisisakomat, és gyorsan ellenőrzöm a telefonom kamerájában, hogy a zombismink, amit anya feltett, még a helyén van-e. A sebhelyem most nedvedző, mély vágás a homlokomon.
Amikor megláttam, majdnem megkértem, hogy szedje le, és őszintén szólva még mindig csak viszolyogva tudok ránézni. Csak a tükörképemet látom dr. Benefield szemüvegében a bal
