Szeress jobban!

Chapter 3

BARBI

– Élvezed? – pillant fel a combok öleléséből Elliott.

Barbi kedvesen, ám cseppet sem őszintén elmosolyodik. Már várta a kérdést, mely együttléteik során legalább egyszer biztosan elhangzott.

– Persze.

Mi mást mondhatna?

Az átlátszóan reszketeg sóhaj ellenére a férfi tekintete elégedetten csillan: hisz a hazugságnak. Pontosabban a kegyes hazugságnak. A lány elsősorban nem megvezetni akarja. Éppen az iránta táplált ragaszkodás miatt tudja, azzal teheti boldoggá, ha megadja számára az önimádat lehetőségét – minél nagyobbra duzzad Ell önbizalma, annál kiegyensúlyozottabb, vidámabb és szerethetőbb lesz. Akkor vérbeli férfi.

Elliott szerint a vérbeli férfi ismérve a hiba nélküliség. Szilárd meggyőződése, hogy egy férfi csak akkor lehet felhőtlenül boldog, ha vastag a pénztárcája, népszerű a saját köreiben, és nem utolsósorban feledhetetlen szeretőként emlegetik. Ha valamelyik összetevő hiányzik, siker ide vagy oda, a szerencsétlen flótás boldogtalanságra kárhoztatott.

Amikor Ell először osztotta meg vele a hiba nélküliségről szóló eszméit, Barbi a kifejezést furcsállva visszakérdezett, hogy a tökéletességre gondol-e. A férfi kinevette. Szerinte tökéletes csak a vérbeli nő, hiba nélküli pedig kizárólag egy vérbeli férfi lehet, és míg az előbbi kifejezés a külsőségekre, az utóbbi a belső tulajdonságokra vonatkozik. Elliott meglátása szerint tehát, míg a férfi személyiségében is, a nő csupán a domborulatai tekintetében jeleskedhet. Barbi hosszan ízlelgette a bosszantó, hímsoviniszta gondolatsort, aztán kiegyezett magával abban, hogy minden férfi túlértékeli a lába közé teremtetett plusz centimétereket. Elliott egyre gyakrabban előtüremkedő arroganciája szerencsére eltörpül előnyös tulajdonságai mellett. A jóképű és sikeres férfi minden tekintetben biztonságot nyújt a lány számára, aki ezért, míg lehetősége adatik rá, biztosítja arról, hogy számára ő vérbeli férfi. Mert a szeretettől túlcsorduló, vérbeli nőnek nem nagy ár ezt-azt lenyelnie a boldogságért.

– Szeretem, amikor ráhangolódsz a témára, Babácska – csókol Elliott a lány altestébe.

Válasz gyanánt Barbi felnyög, vagyis inkább csuklik egyet. Tökélyre csiszolta kéjhangját, mely akkor a leginkább ösztönszínű, ha csuklásból indítja, majd a légszomjszerű torokhangból leheletté lágyítja a levegőt. Aztán gyenge pontjai ismeretében a férfi hajába túr, hogy körmével a tarkójától a feje búbjáig végigszántson a bőrén. A félhomályban látja, amint az izgató ingerektől Elliott háta, akárcsak egy ajzott fenevadáé, felpúpozódik: ebben az ősi hevületben a férfiak általában látni és hallani egyaránt képtelenek, éberségük lanyhul, kizárólag élvezésre alkalmasak. Kiszolgáltatott, ezáltal manipulálható, illúziókeltéshez tökéletes helyzet ez, amellyel Barbi szemérmetlenül vissza is él. Fontos, hogy ő irányítson, és elterelje Ell figyelmét.

Az igazság ugyanis az, hogy a lány öt éve egyáltalán nem élvezi a szexet. Elliott az egyetlen férfi – és tulajdonképpen az egyetlen ember is –, akit ebbe a titokba beavatott.

Amikor cirka egy évvel ezelőtt, néhány randijukat követően, lefeküdt Ell-lel, Barbi csodára várt. Remélte, hogy a külsejét tekintve édesen lágy, ellenben a belső tulajdonságaiban hidegvérű és ellentmondást nem tűrő fiatal építkezési vállalkozó végre átlendíti a hosszú ideje húzódó holtponton. Mindhiába. Az első aktus a lány számára kellemetlenül monoton dörgölőzéssé karcsúsodott, és megtörtént az, ami korábban soha: csalódottságában elpityeredett. A reakció magyarázatot követelt, és elesettségében kifakadt a panaszfekély. Mérget vett volna arra, hogy ez a boldogságsansza is az enyészeté lesz, hiszen melyik férfi akarna olyan nőt, aki képtelen élvezni, ezáltal nem is feltétlenül igényli a szexet?

Pláne, ha az illető férfi olyan vonzó tulajdonságokkal rendelkezik, mint Elliott Josef Barnes, akinek elég széttárnia a karját, máris csinos nők fordulnak az ölébe. Ribanca válogatja, hogy az acélos teste vagy a teletömött zsebe erősebb mágnes. A kapós alfahím, rácáfolva minden előérzetre, kihívást látott Barbiban: ő akart lenni az a férfi, akinek sikerül újra testi örömhöz juttatnia a lányt. Barbi a kezdeti meglepettségtől részegülten még hitte, hogy a kettejük közötti vonzalom orvosolja majd áldatlan állapotát, ám a fennmaradó sikertelenség mégis kettejük közé szöktette az elhidegülést. Amikor Ell érdeklődött, ő őszintén válaszolt, amit nem kellett volna. Aztán a kapcsolatuk peremén egyensúlyozva belátta, amennyiben Elliott hosszú távon sem érzi magát vérbeli férfinak mellette, zokszó nélkül elhagyja. Mert hát mit tesz egy vérbeli férfi, ha kudarcot vall? Megalázottságában felszegett fejjel és peckes járással ugyan, de mielőbb továbbáll. De ha Barbi egyszer megfogta az Isten lábát, szorosan kapaszkodik belé. Hosszú hónapok gyötrelmes munkájába került, mégis sikerült elhitetnie Elliottal, hogy hiba nélküli, és őrületes orgazmusokhoz segíti hozzá. Kapcsolatuk azóta kiegyensúlyozottan csendes, azonban Barbi alakítása bármennyire hiteles, a kételyt soha nem irthatja ki gyökerestől.

– Ez is jó? – kérdezi újfent a férfi.

– Jó – nyögi Barbi, a szó végét ezúttal hümmögésbe fojtja, de hiába összpontosít, ezúttal sem akarja széthasítani a vágy.

Az elmúlt öt évben, Elliotton felül, összesen három fickóval volt dolga. Az első sokat dolgozott, alig feküdtek le egymással, amikor mégis megtörtént, nagyjából egy perc alatt végeztek, így esélye sem volt a kielégülésre. A másodikat Barbi éppen a saját orgazmusát hiányolva hagyta faképnél, mert azt hitte, hiányzik közülük a kémia. Harmadikként egy olyan dögös szoknyapecért fogott ki, aki egyhuzamban akár háromszor is tettre készen állt, de éppen a heves viszonyuk ébresztette rá a lányt arra, hogy valami nem stimmel vele. Saját maga érintésével sem tudott a csúcsra jutni. Míg őt beburkolta a depresszió, a pasas átszállt a következő virágra.

Hosszú, magányos hónapok következtek, mígnem egy, a barátnőivel eltöltött iszogatós estén a bárban odalépett hozzá Elliott, és csapni kezdte neki a szelet. Barbi először ellenállt, aztán mégis engedett, végül arra eszmélt, hogy Elliott megtartása érdekében szexuális kísérletezésbe kezd. Idővel lelkesedéséből egyre veszített: mostanra már csak szeretne túlesni az aktuson úgy, mint a kiegyensúlyozott kapcsolathoz szükséges rosszon. Beletörődött frigiditásába, mely elhitette vele, hogy egy vérbeli nő boldogságának pótolható része a szexuális kielégültség.

– Hihetetlen, mennyire szűk vagy… – morogja Ell, és miközben a lányba vezeti két ujját, szabad kezével magához nyúl.

Barbi felszisszen, mert izmai megfeszülnek a száraz kellemetlenségtől. Általában van ideje síkosítóval trükközve előkészülnie, de Elliott ma meglepte. Minek után egy sikeres, kora esti üzletkötésére háromszor is koccintott, gyakorlatilag már az otthona küszöbén csillapíthatatlanságról árulkodó, ginízű csókkal esett a lánynak.

– Hihetetlen, mennyire… – ismétli egy sóhajtással Barbi, majd ismét a férfi hajába túr.

Ha nem tenné, Ell néhány pillanattal később felsandítana, hogy újfent megkérdezze, minden rendben van-e, akkor pedig szembesülne a makacs ténnyel, miszerint a lány arcán ajakharapó kéj helyett grimasz nyújtózkodik. Gyakorlat ide vagy oda, a fájdalomleplezés túlmutat Barbi színészi kvalitásain. Miközben könnybe lábadt szemmel a plafonon úszó árnyakra mered, egyetlen gondolat lüktet elméjében: öt éve minden bizonnyal isteni büntetésként veszítette el az orgazmusképességét.

Képesség. Nevetséges, hogy ennek hiányában úgy gondol a testi örömökre, mint valamiféle adottságra, mellyel teremtetésekor felruházták, majd amitől öt éve megfosztották. Mert elkövetett tettei okán nem érdemli meg.

Öt éve.

Öt év telt el azóta, hogy…

Még ma is a sírás fojtogatja, ha pokolra hívó napjaira gondol. Azt mondják, az idő, ha nem is feledteti, de egészen biztosan halványítja – sőt, akár szebbé is varázsolja – a nyavalyás emlékeket. Ehhez kapcsolódóan azt is mondták Barbinak, hogy ha a botránysorozata után és a magyarországi médiafelhajtás elől New Yorkba telepedett apjához költözik, új életet kezdhet. Mindkét ígéret hitetlenül egyszerűnek és nevetséges butaságnak bizonyult. Hiába az új környezet, ugyanaz a kínzó emlékekkel gyötört lány maradt, mint aki egy kontinenssel arrébb volt.

– Babácska, bekapod egy kicsit? – rántja vissza Elliott a nosztalgiával átszőtt gondolatai közül a jelen időbe Barbit.

Barbi valaha könnyen kapható volt az orális szexre, ma már nehezebben viszi rá a lélek. Talán a felfokozott állapotban tűnt édesnek az, ami hűvös vággyal undorítóan keserűnek ígérkezik.

– Inkább kézzel – igyekszik a legcsábosabb pillantás kíséretében meggyőzni a férfit.

– Ugyan, Babácska! – Alsó ajkába harap, majd a lány feje mellé térdel. – Hiszen mindig olyan élvezettel csinálod.

Elszúrta.

Kapcsolatuk hajnalán tett orgazmushajszoló kísérletei során az alkohol mellett különböző drogoknak is esélyt adott. A tudatmódosítók a csúcstól ugyan még messzebb lökdösték, a gátlásain bőven oldottak. A férfit megtartó színjáték részeként aztán már-már felnőttfilmekbe illő, arcpirító praktikákat is bevetett. Ell hamar megszokta, és elvárja a jót. Íme, Barbi ellen fordították a saját fegyverét. Míg némán, farkasszemet nézve párbajoznak, Barbi azon tűnődik, mitévő legyen. Hazudja Ellnek, hogy herpesze van? Mondja, hogy a barátnőivel szájszüzességi fogadalmat tettek a hétvégére? Vagy…? Az összes felmerülő ötlet annyira bugyuta, hogy a lány elszégyelli magát, amiért ellenkezni próbál. Belátja, a célja érdekében a saját kedvétől függetlenül kell alakítania a szexistennőt. Mielőtt szó szerint fejet hajthatna Elliott előtt, a türelmetlen férfi erőszakosan a hajába tép, és ajka közé erőlteti magát.

– Az is tetszik, amikor kéreted magad, és kényszerítésre vársz – morogja vicsorgó vigyorral a férfi.

A lány nyöszörög, szemét összeszorítva öklendezik, és körmét Elliott húsába vájja. Próbálja eltolni magától az izmos testet, de a férfi a fájdalomtól csak még inkább begőzöl, már csak az ösztönei szentek – szexuális izgalma foszlányaira bontotta a józan eszét. Muszáj kizökkenteni valahogy, és mivel erőszakot csak agresszió semlegesíthet, a lány ököllel püfölni kezdi a férfi csípőjét.

És ekkor elcsattan egy pofon.

Illetődöttségében a lány ellenállása alábbhagy, Elliott a hajába tép, és fölé tornyosulva, gúnymosollyal bámul le rá.

– Fogadj szót, Babácska! – utasítja felvont szemöldökkel.

Babácska. Elliott vajon tényleg egy élettelen hajas babának tartja, amivel kedvére szórakozhat? Amit cibálhat, dobálhat és nyúzhat? Barbi régen sok őrültséget művelt különböző – nem ritkán vadidegen – férfiakkal, de soha nem hagyta, hogy használják, mindig ő diktált. Akkor, egy ehhez hasonló helyzetben, egy visszakézből adott pofon kíséretében, az ágyból kipördülve faképnél hagyta volna az illetőt, most mégis veszteg marad. Az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, a boldogságot kompromisszumok táplálják, és ha már ennyit belefektetett ebbe a kapcsolatba, nem hagyhatja, hogy a testiség keresztülhúzza a számításait.

– Vedd a szádba! – hörgi Elliott verítéktől csillogó pofával, és a lány olyan lelketlenül, mint egy akarattalan játék baba, de engedelmeskedik. – Ez az! – nyögi Ell, és csípőjét mozgatva használja a mozdulatlanul tűrő Barbi ajkát. – De… jó… forró… – lihegi egyre határozottabb lökésekkel. – De… jó… vagy… El fogok így… – Ekkor kicsúszik a tétlen ajkak közül, mire a lány összeszorítja a szemét, de megkönnyebbülésére nem történik meg az, amire számít. – Nyalogasd a golyómat!

A lány eltátott szájjal réved a semmibe.

Csend.

– Most mi van? – Ell hangja őszintén meglepett.

Síri csend.

– Légy szíves, Babácska… – teszi hozzá kisfiús kérleléssel.

Barbi masszírozni kezdi nyáltól nyirkos, meggyötört állát.

Egyre kínosabb a csend.

– Jaj, ne csináld már…! – vigyorodik el zavarában Elliott.

A lány, ha akarna, akkor sem tudna megszólalni, a csend egyre szélesebbre nyújtózkodik körülöttük.

– Tudom, hogy azt szereted, ha használnak… – kacag fel zavartan a férfi. – Mi sem bizonyítja jobban, minthogy csíkosra karmoltad a combomat az előbb. A karmolás nálad az élvezet jele. Ismerlek – eteti Barbival a saját szarát.

A csend hirtelen sürgetővé válik.

– Vagy nem élvezted?

Az Ell tekintetében felvillanó zavarodottság vészjóslóan fenyegeti a lány jövőképét. Feleslegesen nagy kört tettek azért, hogy ugyanoda érjenek. Barbi elterül az ágyon.

– De. Légy vérbeli férfi, csinálj velem, amit csak akarsz! – sóhajtja.

Ez a válasz már annyira negédesen hangzott, hogy Elliott eddig mindent befogadó gyomra sem emészti meg. Ám a lány legnagyobb ámulatára úgy fest, képes uralkodni az agyát fullasztó tesztoszteronár felett. Oldalára dőlve Barbi mellé heveredik.

– Rendben, nem erőszakoskodom – dünnyögi. Mutatóujjával körös-körül rajzolja a lány mellbimbóját.

A férfi kedvességfegyvere térdre kényszeríti a lányt, a pofon emlékét is megfakítja, úgysem volt erős, csak egy kis arcpaskolás. Barbi Elliott felé fordul, tekintete a válláról a mellizmára, onnan vissza az arcára vándorol, ott pedig a húsos ajkán állapodik meg. Az összképet csak szebbé varázsolja, hogy képes uralkodni önmagán. Retteg attól, hogy egy nap Ell azt mondja majd, olyan nőre van szüksége, aki kifogások, fenntartások és grimaszok nélkül élvezi, hogy vele lehet.

– Babácska, ugye elmondanád, ha nem élveznéd? – néz a lányra zavarba ejtő, firtató tekintetével a férfi. – Tudod, hogy az egyetlen dolog, ami kihoz a sodromból, az a hazugság. Ne hazudj nekem soha! Rendben?

Nem akarja elveszíteni Elliottot, azt szeretné, ha boldogságban élnének együtt. Tökéletes boldogságban. De mi a helyzet akkor, ha a boldogságnak a megalkuváson felül a hazugság is szerves része? A hazugság, mely Ell gyenge pontja és vesszőparipája is egyben.

Szerencséjére, mielőtt Barbi bármit válaszolhatna, megcsörren a mobiltelefonja, ő pedig hálás a hívásnak, amiért az megmenteni a vőlegényétől.