18. fejezetA kocsiban ülök, amikor megszólal a telefonom. Omar neve villog a kijelzőn, fogadom a hívását.
– Béke!
– Béke, Wallid! Nem jössz? Meghagytam az inasomnak, hogy engedjen majd be. Azt hittem, eljössz Tasnimhoz.
– Már te is számonkérsz?
– Miért, még ki?
– Tasnim egyfolytában hívogat, hogy mikor érek oda. Dolgom volt, de ott leszek.
– Jó, csak az alkalmazottaim szeretnének lefeküdni aludni, márpedig valakinek be kell téged engednie. Csak az inasom fog tudni erről, de ő diszkréten kezeli a látogatásodat. És hidd el, addig jó, míg erről anyám nem szerez tudomást. Ez a mai az utolsó. Ha találkozni akarsz Tasnimmal, máskor máshova beszéljétek meg a randevút. Na persze, ha elengedem, abból is baj lesz, biztos anyám fülébe jut…
– Omar! Szófosásod van? – vágok közbe.
– A francba má
