A fiú szobájában – ahogy az várható volt –, csend honolt. Valószínűleg Danny még tényleg nincs fent. Aident mégis rossz érzés fogta el, amikor kinyitotta az ajtót. Az ágyban senki sem feküdt.
− Danny! – kiáltott be a szobába.
Semmi válasz.
A pillantása a nagy szekrényre esett, és egy sóhaj kíséretében kinyitotta az ajtót.
Danny összekuporodva ült a szekrény leghátsó sarkában, és félve nézett rá.
− Fenébe! – szitkozódott Aiden. Kinyújtotta a kezét. – Gyere ki, Danny!
A fia nyöszörgött, és még tovább hátrált a sarokba.
− Gyere már ki, nem bántalak! – Aiden türelmetlenül megfogta Danny karját, és kihúzta. Danny úgy terült el a padlón, akár egy zsák. Engedte, hogy az apja a szoba közepére vonszolja.
− Danny. − Aiden mellé ült a padlóra, és végignézett a fián: a kék szeme tágra nyílt, é
