Danny amilyen halkan csak tudta, az éjjeliszekrényre tette az üres teáscsészéjét, majd a párnájába süppedt. Még nincs tizenkét éves. Nem akarta, és nem is tudta a részeg apjának megmondani, mihez kezdjen az elfuserált életével. Ráadásul a rosszulléte fokozódott. Egyszerűen csak aludni akart, nem pedig olyan dolgokról beszélgetni az éjszaka közepén, amik igazából egyáltalán nem tartoznak rá.
− Apa, kérlek! Fáradt vagyok. Beszélhetünk erről máskor?
− Természetesen. – Az apja hangja ironikus volt és vádló. – Persze, hogy beszélhetünk. Te csak aludj nyugodtan! Neked nincsenek gondjaid! Hagyj minden gondot az öregre!
Danny lemondóan az oldalára fordult, és a fejére húzta a takarót. Azonban hiába próbált aludni, az apja állandó fel-alá járkálása mellett. A jajveszékelése fokozódni kezdett.
−
