AZ ELŐCSARNOK
Átment a szürke, homályos udvaron, aztán belépett az előcsarnokba. Oszlopok, plakátok – és az a súlyos, nyomasztó csönd! Mint a templomban.
Nem, ez egy cseppet sem hasonlított azokhoz a kedves kis mozikhoz a Tisza Kálmán tér környékén. De hát ide csak délelőtt jött el a fiú, hogy megnézze az Előzetes képeit. Mégiscsak tudni kell, hogy milyen filmek jönnek. Persze, néha hónapokig is eltart, amíg egy film ebből a bemutató moziból lekerül a Fővárosiba vagy a Phőnixbe.
Ebben a csöndben és sötétben igazán nem lehetett tudni, hogy délelőtt van-e vagy délután. Semmit se lehetett tudni. Talán egy gyülekezet áll mellette, az oszlopok között. Talán egyedül van az egész csarnokban.
Az biztos, hogy először meg se mert mozdulni. Akárcsak arra várna, hogy egy hang megszólaljon: „Mit ke
