– Ezt mind megnézted? – kérdi elképedve, és közelebb lép a fali polchoz.
– Igen – huppanok az ágyra, és a hajamba túrok. Hagyom még néhány percig, hogy összerakja a képet.
– Akkor nem csodálom…
És persze sikerül is neki.
– Nem csodálom, hogy évek óta nem láttunk, Vera.
Szándékosan elengedem a fülem mellett a szomorú hangját, nincs kedvem foglalkozni vele, pedig eléggé nyilvánvaló, hogy ha már idejött, akkor mondanivalója van a számomra. Nem fogom megúszni ezt, az már biztos.
– Hogy találtál meg? – kérdem ingerülten, és a pulthoz megyek, hogy kávét főzzek. Érzem a fejemben, hogy ez a néhány óra alvás semmire nem volt elég.
– Kalandos volt, de nem adtam fel.
Nem az a fajta. Nem olyan, mint én…
– Egy volt osztálytársam kaját rendelt, és felismert. Egyszer mutattam neki egy képet róla
