Olyan, mintha ösztönösen bízna bennem. Bár a művészek hektikusak… és időnként kiismerhetetlenek, én pontosan tudom, hogy csak nem akar egyedül lenni.
Elmúlt már kilenc, mire végképp kifárad.
– Köszönöm, hogy velem maradtál! – mondja, miközben szedelőzködöm.
– Nem volt dolgom – felelem mosolyogva.
– Szeretném, ha még találkoznánk.
Ez azért meglep.
– Mert ma csak én beszéltem…
– Nem baj.
– De baj! Utálom, amikor önző vagyok.
Végül telefonszámot cserélünk, én pedig búcsúzóul megszorítom a kezét.
– Szerintem szállj ki a filmből… – mondom tök komolyan.
– Megnézem, mit tehetek. Az ügyvédemnél van a szerződés.
– Csináld úgy, mert tudod, te vagy a kedvencem! A kedvenc színésznőm, évek óta.
– Nem mondod…
– De. Minden darabban megnézlek.
– Hm! Tényleg? – kérdezi egy kétkedő hangján.
