Fejezet 3
1016 Words
– Most ne beszélj, egyél.
Így éltek hát, és vasárnaponként mindenről beszámolt anyának. Anya nagyon óvatosan kérdezett, olyan kifejezés volt az arcán, mintha attól félne, hogy valami utálatos dologhoz ér. De jól megetette és megfürdette Ferit. – Most még sok mindent nem értesz – mondta Sári néni –, igyekezz ember lenni. – Ezt úgy mondta, mint aki egyáltalán nem bízik a dologban, de kötelességének tartja, hogy szóljon. – Tanulj rendesen! Mi lesz belőled?! – Ilyenkor egész zord volt, mint valami ókori prédikátor. – És ne hazudj! Vigyázz a jellemedre!
Így volt ez vasárnaponként, és most… – igen, most majd a szállodából megy anyához!
A portás széttárta a karját.
– De drága szerkesztő úr, aranyos szerkesztő úr!…
Jaj, ezt a mozdulatot már ismerjük, ezt a fájdalmas mosolyt. Mintha mindent, de mindent meg akarnának tenni az emberért, csak hát éppen nem lehet, sehogy se lehet!
Akkor hát megint az utca? Két ujjal meglóbálta a barna táskát. Apa nyakkendői, pár inge, az ingek között könyvek. Általában mindenhol könyvek. Apa zsebei megtömve: egy finom kis Kosztolányi-kötet, borotvapamacs, felszerelés egy életre. Most valahogy a költözködés volt Feri előtt, az a mozdulat, ahogy apa fölkapja a télikabátot.
– Na, most fölvesszük az ágyat! – Ezen jót nevettek. Fölvesszük az ágyat!… Apa télikabátja volt az ágy, egy felöltő a takaró. Nadrág, törülköző a párna. Igazi luxus! Ki teheti meg, hogy az utcán is ágyban járjon?! Apa mondott ilyeneket. De aztán komoly arcot vágott, gondjai vannak, hiába…
– Csak még azt szeretném tudni, mi lesz a bútorokkal?
– Hát bizony, bizony…
– Már megrendeltem a bútorszállító kocsit, de még mindig nem jön. Feri körülnézett. Szép nagy szoba, szép, üres szoba. Volt benne ugyan egy x-lábú kerti szék. A szomszéd adta be, még amikor Feriék idejöttek. Nagyon kedves kis szék, az ember egy nyári vendéglőre gondolt. Szinte érezte a bécsi szeletet, meg az uborkasaláta illatát. A szomszéd derék ember, adott egy széket. A szomszéd feledékeny ember. Asztalt nem adott, szekrényt se. Apa mondta ugyan, hogy majd vesz bútorokat, a villanyt is bevezetteti. Igen, apa határozott ígéreteket tett. A házgondnoknak is megígérte, hogy majd fizet. A gondnok türelmes ember volt, nagyon türelmes. Csak két év múlva szólt. – Kedves szerkesztő úr, elsejére fölmondok. – Apa derülten mosolygott. – Sosem szerettem itt a telet.
Aztán egy papírlap a földön. Feri fölvette, megnézte. Újságlap, alul egy gyászjelentés. Elolvasta a nevet, Sugár Lajos. Eldobta.
És szinte látta, ahogy a lap most is a földön fekszik az üres szobában, meg a spárga a kilincsen.
Apa az ablaknál állt, kinézett. Kis vonat gurult a töltésen, arrébb kopár mező. – Nyáron szép, de így ősszel… – Elfordult az ablaktól. – Kelemennek már beadtuk a széket, ez is megvan.
Kopogtak. A házfelügyelő jött a kulcsokért. Körülnézett, a fejét csóválta.
– Milyen ez a fal! Festetni kell.
Apa ráhagyta. – Festetni kell.
Elindultak, az úton keveset beszéltek. A házak elmaradtak, egy rét mellett mentek. – Itt sokat fociztunk. – A fiúk… Novák, Orbán Bubi meg a többiek. Mindennap együtt játszottak – és most? Tegnap az iskolában elbúcsúzott tőlük. Valahogy zavarban voltak, nem is tudtak mit mondani egymásnak. Orbán Bubi elgondolkozva húzogatta a fülét. – Hát elmész? – Ennél többet aztán nem is tudott mondani. – Szállodába megyünk – mondta Feri kicsit büszkén. Így búcsúzott a fiúktól. A villamosmegállónál pedig visszanézett a telepre. Egy ember ment át a réten, arrébb kocsi zörgött. És aztán a házak, a sima szürke házak… A harmadik volt Feriéké.
A harmadik.
Holnap nem sétál arra, aztán sose.
Egyszerre csak megpillantotta apa kezében a kulcsot. Diadal! Most már elfelejtette a telepet, a vándorlásokat az utcán, csak azt a kulcsot látta apa kezében. Diadal!
– Náci, vezesse fel a szerkesztő urat!
Persze, felvezetik őket… a szerkesztő urat és a szerkesztő úr fiát! Ezt is elmondjuk anyának.
Náci, mint egy alvilági kalauz, vezette őket. Rajta is portássapka volt, csak éppen az ellenzője középen megtörve.
A szűk, csiga alakban kanyargó lépcsőn paradicsomleves illatát lehetett érezni. Feri nagyon rokonszenvesnek találta az egész helyet.
Homályos folyosón mentek végig. Az egyik ajtó előtt egy piros fürdőköpenyes néger, kezében zöld fogmosó pohár. Valahol csecsemő visított, és mindehhez a paradicsomleves illata.
– Apa, egy néger.
– Birkózó – mondta Náci. – A versenyre jött fel. A szerkesztő úr biztosan kap jegyet.
Ezt apa is biztosra vette.
Bementek a szobába.
Apa megállt, visszanézett, és mosolygott. – Nna – mondta –, nna…
Feri az egészet nagyon szerette volna elmondani az Orbán Bubinak, a négert meg a kétágyas szobát, igenis, kétágyas szobát!
Minden sárga volt ezen a két ágyon, a paplantól az ágy vasáig.
Feri az ágy szélén ült. Végigsimított a paplanon, a párnán, aztán rádűlt. Puha, nagyon puha… Most mindjárt el is tudna aludni…
– Gyerünk valami moziba.
Feri már talpon volt. Igen, most moziba mennek. És az egészben az a legnagyszerűbb, hogy aztán visszajönnek, és lefeküsznek az ágyba.
– Hogy tetszik a szoba, szerkesztő úr?
– Egész tűrhető.
A portás gyanakodva hunyorgott.
– No igen, hát most átalakítás alatt vagyunk…
– Maga is?
A portás nevetett, aztán egyszerre nagyon komoly arcot vágott.
– Be lesz tömve a rés.
Apa csak bólintott. Milyen rést akar az betömni?…
Aztán mikor hazajöttek a moziból, fölfedezték a rést az asztal mellett. Szépen át lehetett látni a másik szobába. Nagyszerű egy ilyen rés. Megtudja az ember, hogy a szomszédnak spirituszfőzője és tornacipője van. Csak a tornacipőt lehetett látni a szomszédból. Feriék ezzel is beérték. Aztán megjelent egy karcsú női láb.
– Szervusz, Balázs.
– Szervusz, Manci. – Játsszál valamit, Balázs…
Megszólalt a mandolin. Balázs énekelt is.
– Jó hangja van Balázsnak – mondta apa.
Vetkőztek.
A kabátok a fogasra kerültek. Igenis, a fogasra!… Olyanok voltak, mint a száműzöttek.
– Hogy csodálkozhatnak a kabátok – mondta apa. – Nem velük takarózunk.
– Az ám!
Feri elképzelte, hogy éjjel beszélgetnek a kabátok. – Mi történt ezekkel?… Furcsa… – És nem értik a dolgot.
Apa már olvasott, a kis lámpát gyújtotta meg az éjjeliszekrényen. Jól jegyezzük meg: a kislámpát az éjjeliszekrényen!…
Feri a gyertyára gondolt, meg a pokrócra. Az egész olyan végtelenül messze volt, mosolyogni lehetett rajta.
A gyerek jobbra fordult, balra fordult. Milyen puha ez az ágy… Ásított, nyújtózkodott. Végtelenül jól érezte magát, aztán elaludt.
- Writer
