– Azért, anya, igazán feljöhetnél.
És anya fölmegy. Csernovszky kibújik a lukából, igyekszik mosolyogni.
– Á, a kis szerkesztő úr mamája? Ugyanaz az arc! tisztára ugyanaz! Különösen a szeme, kérem.
Feri még élénken emlékszik a „francia” kulcsra. Ó, az remek találmány. És Csernovszky mindjárt betolja a zárba, ha az ember egy-két napig nem fizet! Nem, az ilyesmit nem felejtjük el, hiába édelegsz!
De anya „beugrik”.
– A szeme? Nem, a szeme inkább az apjáé.
Csernovszky nagyon komoly arcot vág.
– Hát megengedem, kérem, megengedem, hogy talán a szem színe. De viszont a vágása! Nem is szólva a nézéséről! – Nem, hát ebből aztán nem engedett. A sárga hajú szobaasszonyt is segítségül hívta. – Hát mondja meg maga, Aranka, mondja meg, nincs-e igazam?
Természetesen igaza van. A szobaasszony úgy
