FÖLDSZINT KETTŐ
Csattan a köpés a kövön. Csak kidugja az orrát, és már elkezdik odafent. Látni nem lehet senkit. Dobogás az emeletről, fojtott, náthás vihogás. „Hülye, vigyázz…! most jön… felnéz… felnéz!”
Felnézett. Kint állt az ajtaja előtt, és felfelé pislogott. Talán most átszelhetné az udvart. Azért erre is vigyázni kell. Ha látják, hogy fut, elkezdik biztatni. Abban a pillanatban rázendítenek. „Hajrá, egyedül! Egyedüüül!” Zeng a ház a gyerekektől. Ordítanak, tapsolnak, köpködnek. A férfi a földszint kettőből meg azt se tudja, hova ugorjon. Csattog körülötte az udvar köve.
És még oly messze van az az ajtó!
Szürke deszkaajtó, akárcsak falun. De nem falun van, hanem a hátsó lépcsőházban. A kulcs, az a megfeketedett kulcs meg a zsebében. (Az a mozdulat, ahogy leakasztja a kulcsot a ko
