Huszonhetedik fejezetCassie ragyogóan mosolygott, kezet rázott az ügynökkel, és fürgén elindult az utcán az Invalidusok házának arany dómja felé. A gyors léptek és a sikkes kosztüm – tengerészkék svájcisapka és öves teveszőr kabát – segített elrejteni növekvő rémületét. Délután három óra volt, február utolsó hete, és már csak hét hét volt hátra a partiig. A vendéglista az utóellenőrzés végső szakaszába érkezett, a hatalmasságok számát könyörtelenül megnyirbálták, csak a legnagyobb adományozók maradhattak. Az volt a gond, hogy amíg nem ismerték a helyszínt, addig nem tudták jóváhagyni a végső számot – nem lett volna értelme túl sok embert összezsúfolni egy kis helyre, és még rosszabb lett volna, ha túl kevesen jönnek össze nagy területen. Nem is beszélve a tényről, hogy valahová fel kellett
