SÖTÉT DÉLUTÁN
Az utca vékony vonala a kedvetlen, öreg házak között. Öreg házak? Nem, ezeknek már nincs is koruk.
Női hang egy ablakból: – Azt azért nem mondanám, hogy rossz idő van.
Férfi: – Semmilyen idő sincs.
János megismétli a ház előtt: – Semmilyen idő sincs.
Olga, valahonnan az utca mélyéből: – Ez a délutáni sötétség! Többé már nem is lesz este. Fölösleges. Teljesen fölösleges.
János: – Olga!
Olga: – Tudod, mióta állok itt? Veled talán felmehetnék hozzá.
János: – Apához? De hiszen…
Olga: – Jó, jó, hát kirúgott. Enyhén szólva. (Kis szünet.) – Te is hozzá készülsz, vagy tévedek?
– Nem, dehogy… csakugyan oda készülök. – Megvonja a vállát. – Hova készülök én egyáltalán? Ki tudja, lehet, hogy már nem is lakik az Adriában.
– De ott lakik. Úgyszólván ki se mozdul. De te, Jánoska…
