1
475 Words
1Laura fejében Deidre beszélt. „Az a baj veled, Laura – sorolta –, hogy rossz döntéseket hozol.”
Kurvára igaz, Deidre. Laura nem hitte volna, hogy ilyesmit fog mondani, vagy akár gondolni, de ahogy ott állt a fürdőszobájában, és fékezhetetlenül remegett, miközben forrón és egyenletesen lüktetve bugyogott a vér a karjából, kénytelen volt beismerni, hogy a képzeletbeli Deidre fején találta a szöget. Előrehajolt, a homlokát a tükörnek támasztotta, hogy ne kelljen szembenéznie önmagával, csakhogy lefelé néznie rosszabb volt, mert látta a testéből szivárgó vért, és ettől émelygés fogta el, hányinger környékezte. Nagyon sok vér. A vágás mélyebb volt, mint gondolta, el kellene mennie a sürgősségire. Kizárt dolog, hogy elmenjen a sürgősségire.
Rossz döntések.
Amikor végül úgy tűnt, hogy kezd csillapodni a vérzés, Laura levette a pólóját, és a padlóra dobta, lehámozta magáról a farmernadrágját, kibújt a bugyijából, leküszködte magáról a melltartót, és élesen feljajdult-szisszent a foga között, amikor a fémcsat nekidörzsölődött a vágásnak:
– Baszki, aztakurva, baszki!
A padlóra dobta a melltartót is, bekecmergett a kádba, megnyitotta a zuhanycsapot, és remegve állt a gyatrán csörgedező forró víz alatt (vagy nagyon meleg víz jött nála a zuhanyból, vagy nagyon hideg, nem volt köztes választás). Ráncos ujjhegyeit ide-oda húzogatta csontfehér, szépséges hegein: a csípőjén, a combján, a vállán, a koponyája hátsó részén. Megvagyok, mondta halkan magának. Megvagyok.
Utána – hasztalanul – körbetekerte az alkarját vécépapírral, a teste többi részét pedig egy elnyűtt törülközővel, leült az ocsmány, szürke bőrutánzat kanapéra a nappaliban, és felhívta az anyját. A hívás hangpostára ment, így hát letette. Nincs értelme pazarolni az egységeket. Azután az apját hívta.
– Jól vagy, csibe? – Laura hangokat hallott a háttérből, rádiót, a Five Live-ot.
– Apa! – Érezte, hogy gombóc nő a torkában, és lenyelte.
– Mi újság?
– Apa, át tudnál jönni? Rossz… rossz éjszakám volt. Arra gondoltam, hátha át tudnál jönni egy kicsit. Tudom, hogy kicsit messze vagyok, de…
– Nem, Philip – sziszegett összeszorított fogakkal a háttérben Deidre –, bridzselünk!
– Apa! Lehetne, hogy csak te halljál?
– Szívem, én…
– Komolyan, lehetne, hogy csak te halljál? Nem bírom elviselni a hangját, legszívesebben gyújtogatni kezdenék tőle…
– Na, ugyan már, Laura…
– Hagyjuk, Apa, nem fontos.
– Biztos?
Nem, nem biztos, nem, nem biztos, kurvára nem az.
– Igen, persze. Semmi gond. Nem lesz semmi gond.
A hálószobába tartva Laura rálépett a dzsekijére, amelyet a fürdőszobába rohantában dobott le a folyosón. Lehajolt, és felvette. A dzseki ujja elszakadt, Daniel órája még mindig ott volt a zsebében. Laura elővette az órát, megfordította, felhúzta a csuklójára. A vécépapír az alkarján skarlátszínben virított; a végtagja enyhén lüktetett, ahogy bugyogott belőle a vér. Laura feje kóválygott. A fürdőszobában az órát a mosdókagylóba dobta, letépte a papírt, a törülközőt hagyta a padlóra esni. Visszamászott a zuhany alá.
Egy ollóval a körme alá kapart, és nézte, ahogy a víz rózsaszínre váltan folyik a lábánál. Lehunyta a szemét. Hallotta Daniel hangját, ahogy azt kérdezi: „Mi a bajod”?, és Deidre-ét, ahogy ezt mondja: „Nem, Philip, bridzselünk!”, és a sajátját. Legszívesebben gyújtogatni kezdenék. Gyújtogatni kezdenék. Gyújtogatni kezdenék, gyújtogatni kezdenék, gyújtogatni kezdenék.
- Writer
