– Nem muszáj a rámpára menned – mondta Zofia. Alma mostanra már ismerte azt a kifejezést, a foglyok és az SS így hívták a vonatsínek melletti peront. – Csak idióta indulókat kell játszanunk az újonnan érkezetteknek, miközben az SS-orvosok szelektálják őket. Annyi karmesteri tehetségem nekem is van, hogy ezt megoldjam.
Zofia Alma szobájának küszöbén állt, és nézte, ahogy az új kápó a hajkefével hadakozik. A haja kezdett megnőni, rövid, selymes gyűrűkbe göndörödött, amit egyszerűen képtelenség volt rendesen megfésülni. A fakó reggeli fényben a hegedűs szeme még jobban ragyogott, mint máskor – fekete volt, és csillogó, sugárzott belőle az intelligencia. Ez volt a legszembetűnőbb tulajdonsága, azonnal magára vonta a figyelmet. Az arca fájdalmasan sápadt volt, az arccsontja túlságosan kiállt,
