Frank nem kis meglepetésemre szinte perceken belül visszajelölt, sőt ő írt először. Igaz röviden, de lelkesen és kedvesen mindössze ennyit:
– Szevasz, ecsém! Rég nem hallottam felőled! Hogy s mint? Szabadlábon vagy még, öreg harcos?
Erre én:
– Szia, Franky! Azaz bocs! Manapság inkább jobban szereted, ha Franknek szólítanak?
– Dallas! Ilyen régi ismerősök, mint te... tőlem aztán szólíthatnak Agatha Christie-nek is, ecsém! Nekem édes mindegy! Úgy örülök, hogy bejelöltél! Évek óta kíváncsi vagyok arra, hogy végül ki lett belőled, mire vitted, sőt hogy élsz-e még egyáltalán basz’ki! Haha!
– Rendben, Frank. Én akkor talán maradnék továbbra is a „Franknél”. Valahogy a Franky nem illik többé hozzád ezzel az új, felnőtt külsőddel. Szóval örülök, hogy te is örülsz! Valójában én is már évek óta
