Másnap reggel – legalábbis földi idő szerint – korábbi megbeszélésük alapján mindenki a kapitányi hídra igyekezett.
Gabe még szöszmötölt valamit magával a kabinjukban, ezért Nola egyedül volt, amikor odakint a folyosón belebotlott Starkinba.
Véletlenül futottak össze. Véletlenül pontosan azért, mert Emmett szándékosan megvárta a lányt. Ott állt a kabinjuk előtt már vagy húsz perce.
– Jó reggelt, lányom! Micsoda véletlen, hogy összefutottunk!
– Maga meg kire vár itt, a kabinunk előtt? A férjemmel akar beszélni?
– Nem. Mondom: véletlenül futottunk össze.
véletlenül– Ha maga mondja...
– Ha egyszer így összehozott minket a sors, hadd kérdezzem már meg, Nola... ugye Nola? Szóval hadd kérdezzem meg: Ha végzünk itt ezzel a küldetéssel, eljönne velem egyszer vacsorázni?
Nola– Persze, bizto
