Árnyékos oldal
Julien Morelle nagyot húzott a papírzacskóba bújtatott üvegből. Vagyis csak húzott volna, de egy aprócska kortynál többet már nem tudott kifacsarni belőle. Maga mellé hajította az üveget.
– A picsába! – mondta ki hangosan. A tavasz még csak mutogatta magát, ám Julien egy szál ingben ült a République metróállomás előtti padon. A kabátját valahol az éjszakában elhagyhatta, mert ahogy körbenézett, nem látta maga körül. A telefonját kereste a farzsebében, ám azt sem találta. – Bassza meg! – káromkodott újra. Megdörzsölte a halántékát. Hogy mehetett tönkre minden így? Ez a kérdés vert tanyát a fejében attól a pillanattól kezdve, amikor Júlia épp erről a padról felpattanva azt mondta:
– Nézd, Julien, ez nekem nem fog menni. Én ezzel nem bírok el. – És elindult a metrólejárat fe
