Pozíció

Chapter 3

Alexandra Rossé türelmetlenül játszik hosszú ujjaival az üveg tárgyalóasztal főjénél. Végig néz a társaságon, és megrebbenek fekete szempillái. Felsóhajt, elsimítja barna egyenesített hajának frufruját. Felállva, kezeit végig húzza fekete ceruzaszoknyáján.

‒ Fáradjanak ki! - Síri csend. A négy férfi, kik céges egyenruhábt viselnek, rémülten néznek rá. Alexandra az ajtóhoz sétál kecsesen, kényelmes fekete bőrcipőjében és kinyitja azt. ‒Holnap délre az asztalomon akarom látni a jelentésüket.

‒De addig állítsuk le az építkezést? Ha nem kapunk több pénzt...

‒A pénzt nem pazaroljuk az inkompetensekre! Vagy van önök közt olyan, aki képes visszafizetni nekem a befektetésem? – Alexandra hangja erősen alt csengésű. Kék szemei lándzsaként merednek a férfiakra. Újra elsimítja haját, láthatóvá téve mérgesen ráncolt homlokát. Felgyûri balkezén fehér selyemingének ujját és alóla előbukkan Casio órája.

‒De... ‒ szólal meg az egyik fiatal mérnök. Száraz a hangja, kezei fehérek amikor kinyitja a mappát. – Rossé asszony... csupán egy aláírására van szükségünk, hogy helyre hozzuk a hibáinkat.

Alexandra rideg tekintettel áll az ajtóban. Karba teszi kezeit. A többi mérnök már sápad el, s az egyik tenyerével takarva arcát pisszeg fiatal kollegájának.

- Fogd be! - ám az még mindig Alexandrára néz. Az ajtóban álló nő ujjai türelmetlenül mozdulnak meg karján. Feje kissé megbillen, mintha meglepetés érte volna.

‒Az új számításaink helyesek. Csupán a fél épületet kell újra vizsgálnunk, majd megerősítenünk...

‒Ki van rúgva – lép ki Alexandra a tárgyalóból. A fiatal férfi eltátja a száját, és a másik három idegesen áll fel. Az idősebbik megveregeti a fiatal vállát.

‒Viszlát, kölyök...

Alexandra az irodája ablakában áll kezében a reggeli kávéjával.. Kinéz ki az előtte elterülő új New Yorki negyedre. Hét éve vezeti az építkezési vállalatot mi az U.S.N.W. (United States New World) projekteket hajtja végre. Újabban azonban, minden a feje tetjén áll.

- Jézusom, hova jutott az oktatás... – sóhajt.