Pozíció

Chapter 5

2020. Július. 3.

d.u.19:00.

Ellenállhatatlan vagyok. Újra mosolyogom, lassan bontom ki a kontyom. Óh, de pokoli nap volt ez!. Ez a csapa siralmas. Mintha nem is egyetemet végzett emberek lennének! Az idegeimre mennek. Alkalmaznom kell valakit, aki végre rendesen végzi a munkáját!

A hajkeféért nyúlok és újra fésülöm a hajam. Már a fenekemet veri így is, hogy lépcsőzetesen van vágva. Hallom, ahogyan még csepeg az üvegkádba a víz. Lecsúsztatom a köntösöm és lassan bemászom a forró vízbe. Isteni érzés, ahogyan mindenem ellazul...

Jaj, de jó...

Visszafojtom a lélegzetem, s alámerülök... Visszhangzik ahogyan lecsapódik egy vízcsepp. Hallom a szívverésem a fejemben... Hmm... érzem a tüdőm feszülni. Olyan jó... Egész a tehetetlenség pillanatáig tartom a levegőt, hogy érezzem: elfogy.

Kinyitom szemeim s a víz alól a hullámzó mennyezet tekont rám. Hagom, hogy a levegő kiszökjön belőlem, s felemelkedem légszomjtól hajtva.

Semmi esély. Képtelen vagyok megfulladni. Pedig, érdekes és fájdalmas halál lehet. Nekem nincs helyem ezen a világon....

Tudom, mit beszélnek a hátam mögött. Tudom, hogy félnek tőlem és egyesek kívánnak engem. Tudom, hogy van, aki megakar törni... De... Semmi esélyük. Erősebb vagyok náluk, sokkal erősebb.

A kád szélén remeg a gyertya lángja. Aranyló fényt vet a szürke falra, s közben ez az eszméletlen s meleg rózsa illat elárasztja a fürdőszobát. Hm... Lehunyom a szemem, ám a lecseppenő vízcsepp nem enged pihenni. Felnyúlok és erôsebben megszorítom a csapot. Ez az! Csak egy kis erő kell... Ha nem hívok egy szerelőt, egy nap el fog törni. Mintha csak az érzelmeit akarnám elfojtani egy embernek... Gonosz mosoly jelenik meg az ajkaimon. Lehunyom a szemem, s csend.