ALEX
– Hű, te aztán el vagy telve magaddal! – Rövid, lesült lába a levegőben lógott. Az egyik mosógép tetején ült, amire „elromlott” feliratot ragasztottak, és egyenesen a szemben lévőt bámulta, amelyikbe betömte a ruháimat. A kezét a combja alá dugta, indigókék tekintetét a fekete szövetcsomóra függesztette, ami lustán pörgött körbe az üvegajtó mögött. Eltöprengtem a lebarnult bőrén. Az arcvonásai csendesek és kellemesek voltak, mint Emma Watsonnak. A barna bőr, úgy döntöttem, a Los Angeles-i élet eredménye lehetett. Elképzeltem, ahogy a városban bringázik egy rövid ruhában, haja a szélben táncol. A félárbócon álló merevedésemet figyelmen kívül hagyva a kedvére tettem.
– Hát, igen, mert az emberek is el akarnak telni velem – kaptam ki egy cigit a fülem mögül, és az ujjaim között görgett
