CSALÓDTAM RAFAELBEN
Mikor a Randevú Rómában című regényemet írtam, ahányszor bementem a Sixtus-kápolnába, mindig szinte megigézve csodáltam Raffaello festményeit.
Randevú Rómában Firenzében, az Uffizi képtárban szelíd arcú madonnáiban gyönyörködtem, így rögtön sejtheti a kedves olvasó, hogy nem a XIV. századbeli nagy olasz festőben csalódtam…
Rafael, akiről szó van, nem istenáldotta művész, hanem egyszerű mindenes ebben a huszonnégy emeletes felhőkarcolóban, ahol lakunk. Bárgyú mosolyú, nagy behemót fickó, akit többször láttam, amint játszi könnyedséggel emelget hatalmas koffereket, és szinte hörögve a hálától köszöni meg a féldolláros borravalókat.
Ez az én emberem! – gondoltam, és őt szemeltem ki arra, hogy költözködésemet intézze. Ugyanis a tizenhatodik emeletről egy hatodik emeleti
