1.
755 Words
– Aranyoskám, higgye el, gyorsabban telne az idő, és az egész sokkal könnyebb lenne, ha néha beszélgetnénk egy kicsinykét.
– Hagyjon békén! Csevegjen mással kicsinykét!
– De hát drágám, én annyira sajnálom magát! Nem bírom elnézni, ahogy ilyen magányosan, szomorúan üldögél. Ilyen fiatal, csinos lány. Kedveském, hadd segítsek magának!
– Én nem vagyok magányos! Ahogy vége a kezelésnek, már jön is értem a barátom!
– Drágám, ne haragudjon meg rám, de szerintem néha bekísérhetné magácskát, egy kis erőt adna önnek. Olyan elveszettnek tűnik, édesem. De hát én pont azért vagyok itt, hogy ne érezze úgy, hogy …
– Tudom én, hogy maga miért van itt. Azért, hogy kiélvezze, mások mennyit szenvednek. Szégyellje magát! Maga, maga vén szatyor!
– Te direkt vásárolsz egyre vacakabb autót?
– Hu, de harapós vagy ma! Mint tudod, a múltban, ami pontosan ennek a romhalmaznak a megvásárlásához vezetett, hát nem minden alakult úgy, ahogy terveztem.
Rózsasándor jobban izzad, mint én. Konkrétan csurog róla a veríték. Vezetési technikája mit semmit változott; az utolsó pillanatban fékez, többen rá is dudálnak, és úgy rángatja a kuplungot, mintha az a legádázabb ellensége lenne.
– Egyébként is húzós napom volt, úgyhogy kérlek szépen Emma, ne szekálj már te is!
– Dehogyis szekállak! Köszönöm szépen, hogy fuvarozgatsz! Gondolom, akadna ezeregy fontosabb dolgod. Egyszóval hálás vagyok, mondd meg Reninek is!
– Jó, átadom, de ezt nem a Reni miatt csinálom. Ha nem a húgoddal járnék, neked akkor is segítenék, értve vagyok?!
– Értve vagy – mormogom, és gondolatban vállon veregetem magam, hogy annak idején kipenderítettem az életemből az én Rózsasándoromat. Az már persze negatív hozadéka a történetnek, hogy összejött a húgommal. A fene se gondolta volna, hogy egymás mellett kötnek ki. Szegény Reni! Igazán megérdemelt volna valami normálisabb fickót. Legalább egy fokkal normálisabbat.
– Nagyon fájt? – jut eszébe hirtelen.
– A sugár? Ugyan már! Egy kicsit hosszadalmas, amíg beállítják, hogy pontosan hová lökjék a dózist, de aztán már …, pár másodperc az egész, rutin eljárás – legyintek, és majdnem elsírom magam kínomban. Hogy bírtam ki én egyetlen napot is ezzel az érzéketlen, önző kreténnel?!
– Ne nézz bunkónak, oké?! Csak azért kérdezem, mert fogalmam sincs, hogy most mi van. Én úgy tudtam, hogy kábé fél éve volt a sugár, aztán műtét. Nem értem ezt az egészet!
– Jaj, Sanya, az előbb balra kellett volna fordulnunk! Amúgy meg először azért volt sugár, hogy kisebb legyen a tumor, és hozzá férjenek, amikor kisebb lett, akkor jöhetett a műtét, és most megint szükség van a sugárra, de lehetséges, hogy még a kemora is. De akárhogy is lesz, ez utóbbit mindenképpen kihagyom!
– Ó, a fenébe, igazán sajnálom! Nem akartalak felidegesíteni, csak hát én még plusz ezt is már egyszerűen nem bírom nyomon követni! Látod, ilyen az életem még most is! Zaklatott! Pedig Reni annyira más…, jaj ne haragudj, nem azért.
– Nem tesz semmit. Örülök, hogy jól érzitek magatokat egymással – mosolygok, és eldöntöm magamban, hogy akármennyire is izzadok, meg kóválygok a sugárkezelés után, ez az utolsó alkalom, hogy igénybe veszem ezt az ingyen fuvart. Még ha egy kicsit normálisabb lenne ez a nem normális, akkor is ciki feltartani valakit a hét öt napján, hétfőtől péntekig.
Éles kanyarral váltunk és két perc múlva már satufékezünk is az erősen amortizálódott tízemeletes előtt.
– Tényleg ne haragudj Emma, de sík ideg vagyok! Jó a lift vagy esetleg fölsegítselek a lakásba? – próbál empatikusnak tűnni Rózsasándor, és lopva az órájára sandít.
– A lift remek állapotban van, nyugodj meg. Még egyszer köszönöm a fuvart!
Rózsasándor izzó négykerékkel menekül, én pedig remegő lábakkal közelítem meg a lépcsőházat és a koszlott lifthez botorkálok. Az ajtó kinyitása heroikus küzdelem. Arra gondolok, hogy vajon hol lehetnek még ilyen mechanikusan nyitható vackok. Megnyomom a hármast. Meg se moccan. Türelmesen várok valami földöntúli segítségre, ami fölvonszol az emeletemre. Továbbra sem történik semmi, de úgy érzem, az a pár perc, amit a büdös lift koszlott falának dőlve tölthettem, elég erőt adott ahhoz, hogy megkezdjem az expedíciót a bérleményemhez. Remegő léptekkel megindulok fölfelé. Úgy érzem, hogy a testem egy irányíthatatlan, kocsonyás anyag, a lépcsőfokok pedig ragadós szurokkal vannak felkenve, de én akár a rendíthetetlen ólomkatona, vagy mint a szerelméért a szárazföldön a kínok kínjait is elviselő sellő lány, tántoríthatatlanul vánszorgok. A második emeleti lépcsőfordulónál tartok, és virtuálisan már ki is tüntetem magam egy túlélőknek járó gipsz plakettel a csodás teljesítményemért, amikor valami láthatatlan erő a könyökömnél fogva vissza ránt és olyan vehemenciával hajít a mélybe, akár a rongybabát egy jóllakott óvodás. Eszelős fejgörcs és hosszú percek múltán a láthatatlan erő elmosódott testet ölt egy torzonborz, magas és eszelős vigyorú férfi képében.
- Writer
