Eressz közel

8.

– Mindent hoztál, amit kértem?

– Arra a két oldalas listára gondolsz? Azt hiszem mindent hoztam – sóhajtja Áron, és szándékosan a tükörsimára suvickolt kunyhapultra hajítja mind a három nejlonszatyrot.

– Hé, hé, ezt ne csináld! Itt egy fél éves gyerek alszik, és egyébként is, a konyhapultomra ne dobáld rá az áruházból hozott cuccot! Ki tudja ki mindenki fogdozta össze! Egy kicsit sem aggódsz a lányod egészsége miatt?!

Áronnak nem esik nehezére nem reagálni. Belefáradt és egyébként sem érdekli. Tulajdonképpen soha nem is érdekelte. Ő kizárólag csak a kislánya miatt van itt. Liza szeme alatt sötét karikák és legalább tíz kilót fogyott. Kialvatlan, kifacsart és ingerült. Tudálékos és erőszakos. Nem hagyja, hogy bárki is segítsen neki. Így megy ez már pontosan fél éve, mióta Emma megszületett. Hogy ez is mennyire hülyén jött ki! Emmának hívják az ötödik lányát. A névhez Liza ragaszkodott, és ő mit tehetett volna? Mondta volna, hogy azért badarság pont ezt a nevet adni a kislánynak, mert a szextelefonos nőt, akibe belehabarodott, pont így hívják?

– Ez meg milyen banán? – förmed rá a nő.

– Banán banán – vonja meg a vállát Áron, és hogy lehűtse magát, az ajkába harap.

– Olvasd el, hogy mi van rajta! – böki az orra alá Liza.

– Ha jó látom, akkor az, hogy Kolumbiából származik – próbálja komolyra venni a figurát Áron.

– És azt látod rajta, hogy bio?

– Miért, van nem bio is, vagyis már szintetikus banán is létezik? Megáll az ember esze! Pedig mennyit álldogálok a zöldséges pultok előtt is, és hát ennyi nem ragadt rám! – kezd elborulni Áron agya. – Persze, lehet, hogy mégiscsak bio, elvégre kolumbiai. Lehet, hogy egy vékony réteg kokainpor is fedi, úgyhogy csak add vissza nekem, hátha maradt még rajta egy kis felszippantani való!

– Figyelj Áron, nem vagyok már egy cseppet sem vevő a harmadosztályú humorodra! Megmondtam, hogy Emma nem ehet akármit! Egy ekkora gyereknek, aki ráadásul koraszülött volt, tudod milyen az immunrendszere? Gyenge, kedves nyomozó. Most miért bámulsz így rám?! A lányodról, Emmáról van itt szó, kedves nyomozó!

– Már nem vagyok nyomozó, kedves Liza! Szólíts csak főnök úrnak, ahogy a tolvajok szólítanak, mikor fülön csípem őket!

– Már figyelmeztettelek, hogy ne ordítozz, mert felébreszted a gyereket!

– Még szép, hogy felébresztem, hiszen őt jöttem meglátogatni, a lányomat, kedves Liza, nem pedig veled veszekedni!

A nő sóhajt egyet.

– Menj, moss kezet! Még csak az hiányzik, hogy valami vírust behurcolj Emmácskának!