Ez nem volt rendben. Egyáltalán nem. A napnak nem így kellett volna végződnie. Az életemnek nem így kellett volna végződnie. Csak huszonnyolc éves voltam. Előttem állt az élet. Nem félelemben és felfordulásban kellett volna végződnie, szétcsavarodott vasroncsok kavalkádjában, egy idegen szemébe nézve.
Különösen nagy csend volt. Mintha valaki lenémította volna a világot. A mentőket, akiknek a szirénája belehasít majd a csendbe, még nem hívták. Fölöttem, a végtelen kék égben sirályok messzi hangját hallottam, amelyek sírása az alattunk gyülekező bámészkodók kiáltásait utánozta.
Csak visszafogottan, mondta. Nem akarok nagy felhajtást, mondta. Azt pedig végképp nem akarom, hogy csiricsáré legyen. Így hát érthető módon meglepett, amikor reggel egy élénk rózsaszín limuzin megállt a ház előtt,
