Kinyíltak a templom kapui.
Mindenki ideges volt körülöttem. Éreztem a szorongásuk pulzálását, mintha hullámok lettek volna a csokromtól, a hajamban lévő virágoktól és a földön lévő szirmoktól illatosított levegőben. Az apám volt a legrosszabb. Három apró vágás a nyakán azt bizonyította, hogy aznap reggel még a borotválkozás is nehéz feladat volt. A tizenöt perces autóút nagy részét a megnyugtatásával töltöttem, ami egy furcsa szerepcsere volt.
– Tudod, hogy mennyire csodállak, Bella? – kérdezte mély, rekedt hangon, ahogy megláttuk a templomtornyot a kék égboltban. Ha egy kicsit melegebb lett volna, nem is kívánhattunk volna szebb napot. – Te vagy a legbátrabb, legszeretőbb és leggondoskodóbb lány a világon. Anyád és én nem is lehetnénk büszkébbek.
Fennállt a veszély, hogy a fátyol alatt
