London földöntúlinak tűnt.
Richard mellett ültem az emeletes busz jobb oldalán, és nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról.
Cameron szándékosan hagyta ezt meg Richardnak, és tudtam, hogy azért tette, hogy Richardnak jusson a nagy durranás.
Újabb húsz percet várakoztunk a nyitott tetejű buszra, összebújtunk a Waterloo pályaudvar előtt, ahol a Rolls Ghost kitett minket. Felmásztunk, és a tetőn üresen találtuk az első sor üléseit.
A busz elrugaszkodott a sötétben, és én örültem, hogy a talpunk alatt a fűtés melegen tartott minket. Valahol odakint Shay egyik embere ügyelt ránk. Enyhe bűntudatot éreztem, amiért miattunk dolgoznia kellett.
Richard elővette, és felemelte a telefonját.
– Ideje szelfizni.
Összedugtuk az arcunkat, és a kamerába mosolyogtunk. Még két fotót készített, és kiv
