– Én akkor is el akarok tűnni innen! – váltott a Kat nevű lány suttogásból hirtelen hangos beszédre. Már teljesen egyértelmű volt, hogy a lény észrevett minket. Én is láttam, hogy felénk közeledik, pedig még mindig szédelegtem, és az egész minket körülvevő világból csak homályos foltokat tudtam kivenni.
– Nem mehetünk vissza! – emlékeztettem. – Te mondtad, hogy veszélyben vagyunk.
– De hát itt is!
– Miért? Igazán lassan közelít. Nem tesz semmilyen fenyegető mozdulatot.
– De, Tom, te tényleg nem látod, hogy hogy néz ki?!
– Hát, most, hogy mondod... nem igazán. – Mivel a teremtmény nagyon lassan közelített, így volt még egy-két másodpercünk udvariatlanul kibeszélni őt a háta mögött, mielőtt fejvesztett menekülésbe kezdtünk volna előle. – Én csak annyit látok belőle, hogy olyasmi, mint e
