– Te valódi vagy, Thomas Meier – mondta Kat. – Én nem vagyok az.
– Az nem lehet! – kiabáltam rá. – Nem lehet, hogy te sem vagy az! De miért hazudtál? Miért ne mondtál volna még te sem igazat nekem? Hogy tehetted? Miért tagadtad le?
– Nem tagadtam. Sosem kérdezted. És még én magam sem tudtam. Csak menet közben jöttem rá.
– Mikor? Mióta tudod? – faggattam.
– A szellőzőjáratokban jöttem rá. Ott már szinte biztos voltam benne.
– Mi alapján? Hogy annyival könnyebben haladtál bennük előre, mint én?
– Nem feltétlenül. Abból viszont erősen gyanítani kezdtem, hogy rájöttem: látok a sötétben. Ezért igazodtam el annyival könnyebben, mint te. Emlékszel? Amikor mondtam, hogy itt már kénytelenek leszünk leugrani, te azt sem láttad, hogy ott véget ér a járat. Én viszont egyértelműen láttam. Ezek sz
