Viviana
– Itt, vagy a hálóban? – kérdi. – Döntsd el, vagy én döntöm el helyetted. – Rekedt a hangja. Minden szava csupa vágy.
De a tekintete összezavar.
Azt hittem, ha elmondtam neki az igazat, ki fog penderíteni, ehelyett…
Úgy néz rám, mintha a legdrágább ajándékot kapta volna tőlem. Úgy néz rám, mintha én lennék a mindene, mintha fel kellene emésztenie.
Az ősi ösztön bennem is lángra lobbant valamit, arra késztet, hogy hagyjam, hogy megtegye.
A testemet átjáró vágy válaszadásra kényszerít, amikor kinyújtom a karjaimat, és újra magamhoz húzom.
– Itt – suttogom az ajkainak.
– Jó, mert egy pillanattal sem bírok tovább várni, hogy benned lehessek. – Azzal elhallgattat, a száját az enyémre tapasztja, és újra megcsókol. A nyelve minden mozdulatával egyre hevesebb a csók.
– Most azonna
