Mágnesként vonz
„A bor kifinomult ékszer: az érett nők egyhangúlag többre becsülik, mint a kislányok által csodált csillogó, hamis drágakövet.”
(Muriel Burbery)
Hangos nyöszörgésre lettem figyelmes. A hátamra fordultam, és tettem egy gyenge kísérletet, hogy kinyissam a szemem, hogy megnézzem ki az, de nem volt hozzá erőm. Atyaég, mint akit földbe döngölt egy úthenger. Próbáltam megmozdulni, de a hang, amit kiadtam, megrémített. Bakker! Én adtam ki azt a rozzant, nyikorgó szekér hangot.
– Jesszus! – nyögtem fel, amikor megéreztem a nyilallást a lábam között. Nem úthenger ment rajtam keresztül, csak Daniele. Ráadásul nem is egyszer. Gyorsan kipattant a szemem, mert attól féltem, hogy túl mélyen aludtam el. Én itt szunyókálok, ő meg már rég elpárolgott, a szőlőjét kapálgatja valahol.
Leg
