A legszebb, legtökéletesebb balzsam
„A szív nem ismer több számot. Csak egyet. Az Egyet. Az Egyetlent. Téged.”
(Csitáry-Hock Tamás)
Szóval idejönnek a szülei. Ez előbb-utóbb várható volt. Egy hosszú pillanatig vártam, hogy mi lesz a slussz poén, de Katie csak mint valami rémült, sérült kismadár pislogott rám.
– És? – kérdeztem vissza.
– Mi az, hogy és? Ide jönnek – bökött a mutatóujjával a padlóra.
– Hát, remélem, nem pont a hálószobánkba – élcelődtem vele.
– Ez nem vicces, Daniele. Az apám marha pipa volt, amikor bejelentettem az eljegyzésünket.
– Te képes voltál telefonon közölni velük a hírt? – ingattam hitetlenkedve a fejem.
– Azt hittem, velem együtt örülnek majd.
– Jaj, Katie! – túrtam a hajamba, majd fel s alá róttam a köröket a szobában. – Mekkora a baj? – szegeztem neki
