Borban lelem halálom
„Mindannyian magányos rabságra vagyunk ítélve, saját bőrünkben, életfogytig.”
(Tennessee Williams)
Értetlenül álltam Daniele indulatos kirohanása előtt. Ennek totál elmentek otthonról, ha azt hiszi, szó nélkül hagyom, hogy levegőnek nézzen. Hát nem! Indulatosan battyogtam a szobám felé, amikor elém vágott az apám.
– Láttalak benneteket – tartotta velem a lépést.
– Akkor most minden bizonnyal boldog vagy – szűrtem ki a fogaim között. A pulzusom az egekben zakatolt. Egyedüllétre vágytam.
– Hogy mondhatsz ilyet? – torpant meg, ami engem is megállásra késztetett.
– Ne haragudj, de most képtelen vagyok cseverészni! Zsong az egész fejem. Szeretek Danielével civakodni, de veszekedni gyűlölök – vallottam be.
– Azért ne mindig benne keresd a hibát – jegyezte meg. Kikere
