Néhány óra múlva lassan elkezdett sötétedni. Ezáltal pedig kezdett rám telepedni a szorongás.
Nola ismét elmegy. Valamiért egyértelműen úgy érzem, hogy jó hatással van rám. Nem jó érzés, amikor elmegy... és olyankor csak megint egyedül maradok a rémálmaimmal.
De amikor kezdett már nagyon durván nyomasztani az egész, belépett hozzám Nola az étkezőbe. Épp TV-t néztem. Azt hittem, ő is pihenni akar, vagy ilyesmi. Bár a nővérek nem feltétlenül ülnek le szappanoperákat nézni a dilisekkel. Ezek szerint lehet, hogy én tényleg nem azért vagyok itt, mert az lennék? Lassan kezdtem én magam is elhinni.
– Nehéz éjszaka lesz ez – mondta Nola borús tekintettel.
– Nekem mondod? Mikor indulsz haza?
– Reggelig biztos nem.
– Mi?! Komolyan? – kérdeztem lelkes vigyorral. – Éjszakára is maradsz?
– Jaj,
