*****
– Sajnálom! – lépett oda hozzám Nola, amikor este bejött. Kicsit mintha még a szeme is könnyes lett volna, de nem vagyok biztos benne.
Nem tűnt hát el a lány. Persze, hogy nem! Mert az csak egy tetves álom volt, mi más?!
Felültem, hogy köszönjek neki, de valahogy képtelen voltam megszólalni. Könnyek kezdtek végiggördülni az arcomon. Egy arcon, ami habár csak egy negyvenegy éves férfié, de most kinézhet vagy ötvenötnek. Idebent, ilyen állapotban legalábbis biztosan.
ilyenNem szóltam semmit, csak felültem, és néztem magam elé.
Odalépett hozzám, és magához vonta a fejemet. Odafogta a mellkasához, és ott tartotta, mint egy kisfiúét. Hallottam, ahogy ver a szíve: „ta-tam-ta-tam-ta-tam”... Elég szaporán vert.
– Hallottam, mi történt. Sajnálom, hogy ennyire nem vagy jól, és hogy enny
