11 ÓRÁRA SYDNEY-TŐL | MINA
Az utas arca viaszfehér és verejtékben úszik. Az orvost – egy csinos, lófarkas nőt a turistaosztályról, lópatkót formázó fülbevalóval – rosszul érinti a dolog.
– Sajnálom.
Mellettem Carmel egy félig sóhajtásra, félig zokogásra emlékeztető hangot hallat. Átkarolom, legalább annyira a magam megnyugtatására, mint az ő vigasztalására. A lábam hirtelen mintha nem is a sajátom lenne. A hír döbbent sutyorgás formájában terjed el a kabinban; az utasok, akik eddig szemérmetlenül álltak és figyeltek, most lassan visszasüppednek az üléseikbe. Látom, ahogy Alice Davanti a nyakát nyújtogatja a kabin másik oldaláról. Látja, hogy látom, mire leül, a telefonját a zsebébe csúsztatja. Csak nem fényképezett?
– Mit gondolsz, mi történt? – Képtelen vagyok levenni a szememet az el
