ESTE 10 ÓRA | ADAM
Sápadt holdfény esik Sophia nyakszirtjére, amit a másik oldalra hulló sűrű copfja szabadon hagy, és ami felett az injekciós tű lebeg.
Ne mozdulj, Sophia…
Látom jobb szeme sarkát, sötét szempilláját az arca fölött. A hüvelykujja már megtalálta az utat a szájába; abban a ritmusban szopja, ahogy Becca ringatja őt.
Meg ne moccanj!
– Mi van a fecskendőben, Becca? – Próbálok csendesen szólni, könnyed hangon, meg ne ijesszem Sophiát, mintha csak az időjárásról csevegnénk vagy Becca tanulmányairól – semmi olyasmiről, aminek következménye lehet. Próbálok, de a szavaim egymásba folynak. A fejemben hallom vissza saját hangomat, és pillanatonként elhomályosul a látásom. Becca és Sophia körvonala mellett megjelenik egy második kontúr is, mintha valami bemozdulós fényképet készít
