Amikor a hetedik emeleten kinyílt a lift ajtaja, John az apjával találta magát szemben!
Apja karba tett kézzel, nyugodt arckifejezéssel várta őt a lift előtt. Valóban ő volt az! Ha más senki nem is ismerte volna fel a világon ezt az embert, de John igen! Hiszen ő nevelte fel! Ő egyedül volt csak képes felismerni a névtelen embert.
– Apa, te hogy kerülsz ide?! Énrám vársz? Te tőrbe csaltál engem, ugye? Tudtad, hogy idejövök!
– Persze, hogy tudtam, te buta. Én hívtalak ide.
– Mikor? Ne viccelj már! Vagy húsz éve nem láttalak! A hangodat sem hallottam azóta! Mikor hívtál te engem bárhová is? Azt hittem, meghaltál!
– Nekem olyasmi nem szokásom, fiam – mondta John apja mosolyogva. – Én állandó vagyok, mint az Isten. Ezért sem hiszek benne. Mert nem áll felettem. Emlékszel, fiam? Emlékszel
