Valahol... valamikor... egy másik, Új világban:
– Min dolgozol, drágám?
– A kedvenc regényeden, Nola, amivel már évezredek óta nyaggatsz.
– Rob, tényleg elkezdted írni?! Komolyan? Ó, de drága vagy! Imádlak! És mi lesz a címe?
– Hisz már eldöntöttük, nem? Bocsánat: eldöntötted, mivel ugye megváltoztattad. Egyedül. A címe: „Kellünk a sötétségnek”.
eldöntöttedmegváltoztattad– Hú, de jó! – lelkendezett Nola. Körbe-körbe szaladgált a szobában, mint egy gyerek. Gyönyörű, csillogó fekete, derékig érő haja úgy lobogott utána, mint egy menyasszonyi uszály. Egy olyan sötét uszály, melyet az éjszaka királynője viselne menyegzőjén.
– Most mit vagy úgy meglepve? – kérdezte Rob nevetve. – Mondtam, hogy megírom egyszer, nem?
– Igen, de akkor is! Ez tök jó! És lesz benne FBI-os Nola Darxley ügynö
