Valahol Róma alatt a sötét figura leosont a kőrámpán az alagútba. A régi átjárót csak fáklyák világították meg, forró és nehéz volt tőlük a levegő. Előtte felnőtt férfiak kiáltoztak félelmükben, mindhiába, hangjukat visszaverték a zárt tér falai.
Ahogy befordult a sarkon, már látta is őket, ugyanott, ahol hátrahagyta – négy idős férfi, megfélemlítve, rozsdás vasrácsok mögé zárva egy kőketrecben.
– Qui ètes-vous? – kérdezte az egyik franciául. – Mit akar tőlünk?
– Hilfe! – kiáltotta a másik németül. – Engedjen ki minket!
– Tisztában van vele, hogy kik vagyunk? – méltatlankodott a harmadik angolul, spanyol akcentussal.
– Csönd – parancsolt rájuk a reszelős hang. A szóban volt valami végérvényes.
A negyedik fogoly, egy olasz, némán és elgondolkodva nézett bele fogvatartója szemének üres
