Az állványzat egyre ingatagabbnak tűnt, ahogy Langdon mind feljebb kapaszkodott. Ám minden lépéssel jobb kilátása nyílt Rómára. Mászott tovább.
Amikor elérte a legfelső szintet, erősebben zihált, mint gondolta volna. Föltornázta magát az utolsó platformra, félrehúzta a műanyag függönyt és felállt. A magasság egyáltalán nem zavarta. Inkább erőt adott neki.
A látvány lélegzetelállító volt. Mint tűzóceán terült el előtte a piros cserepes római háztetők erdeje, felragyogva a lemenő nap fényében. E magaslati pontról életében először láthatta a levegőszennyezésen és az őrült forgalmon túl az igazi Róma, az Isten városa – Città di Dio – ősi gyökereit.
Hunyorogva a napfényben, templomtornyot vagy haranglábat keresett a háztetők fölött. De hiába tekintett egyre távolabbra és távolabbra a láthatá
