23.40. Éjjel.
Langdon soha nem képzelte volna, hogy tagja lesz annak a kétségbeesett csapatnak, amely a camerlengo nyomában bevetette magát a bazilikába. Hát még hogy ő álljon az élére! De Langdon volt legközelebb a bejárathoz, és ösztönösen csele-kedett.
Ott fog meghalni, gondolta Langdon, és berontott a fekete ürességbe. – Camerlengo! Álljon meg!
Az áthatolhatatlan sötétség falába ütközött. Pupillája összeszűkült a kinti vakító fényben, és most alig látott tovább az orránál. Lefékezett és megállt. Valahol, az előtte elterülő feketeségben, hallotta a camerlengo reverendájának suhogását, ahogy a pap vakon rohant bele a semmibe.
Vittoria és a testőrök sem késlekedtek. Zseblámpák villantak fel, de itt szinte halott volt a fényük, reményük sem volt bevilágítani a székesegyház beláthatatla
