A bíborosok kollégiuma forrongva és felvillanyozva igyekezett vissza a Sixtus-kápolnába. Velük ellentétben, Mortati növekvő zavart érzett magában, legszívesebben felemelkedett volna a kövezetről, hogy eltűnjön innen. Hitt a Szentírás csodáiban, ám aminek most személyesen tanúja volt, azt nem volt képes felfogni. Az egyháznak szentelt élet után a hetvenkilenc éves Mortati jól tudta, hogy ezeknek az eseményeknek áhítatos érzéseket kellene ébreszteniük benne… lángoló és eleven hitet. Ám ő egyre erősebb rossz érzést tapasztalt magában. Valami nem volt itt rendben.
– Signore Mortati! – üvöltötte egy svájci testőr, aki felé rohant a folyosón. – Fölmentünk a tetőre, ahogyan kérte. A camerlengo… ő az! Hús-vér ember! Nem szellem! És ugyanolyan, mint volt!
– Beszéltél vele?
– Ott térdel és imádko
