A második közös hetünk közepe táján egy vacsoránál arra kérem Noah-t, meséljen a városról. Most, hogy együtt dolgozunk, az ételen túl a történeteinket is megosztjuk egymással. Az első beszélgetéseink alkalmával csak feltérképeztük a másikat, és igyekeztünk jobban megismerni egymást. Most a müzli vagy a virsli mellett tudományról, politikáról, vallásról beszélgetünk, bármiről, ami eszembe jut és többet szeretnék róla tudni. Azt mondja, meglehetősen hiányos oktatásban részesültem, és mikor a kisvárosi iskolákra gondolok, amelyekbe jártam, és arra, hogy mi lett belőlem, nem igazán tudok vele vitatkozni. Nem bánom, ha Noah a szemembe mondja az igazságot, ami elég gyakran megesik, mióta több időt töltünk együtt. Sosem értettem, miért mondják, hogy az igazság fáj. Nekem mindig úgy tűnt, a hazugs
