Első hivatalos Halálklub-találkozója előtt Ruby a délutánt az Első sugárúti halottasházban tölti. A kis előcsarnokban várakozik, a helyiség másik végéből hangtalanul figyelve a dupla lengőajtón beáramló egyenruhás embereket, akik – úgy véli – az épület belseje felé tartanak, ahol a valódi munka folyik. Szinte látja maga előtt az alagsori hűtőket, a műanyag zsákba csomagolt embereket, egy sor felboncolt emberi maradványt. A feltárt bordákra és a kiemelt szervekre gondol, az utolsó étkezések tartalmára, a szívek súlyára és az üresen hagyott helyekre a Jane és John Doe-k papírjain, ahol a nevüknek kéne szerepelnie. És természetesen rám is.
Feszengve álldogál a teremben, majdnem olyan közel hozzám, mint azon a kedd reggelen, pontosan két héttel ezelőtt, amikor alig pár méter választott el min
