Matt óvatosan vezet, minden saroknál lassít, és úgy közelít a fekvőrendőrökhöz, mintha eltört volna valamelyik csontom. A kórház ragaszkodott hozzá, hogy alaposan kivizsgáljanak, pedig állítottam, hogy – a nyakamon levő vágást leszámítva, amelyet nem kellett összevarrni – Melissa nem tett kárt bennem. A Katie melletti ágyon helyeztek el; ő sokkot kapott, de más baja nem esett. A nővérke feladta a küzdelmet, hogy el tudjon szeparálni minket, és végül szétnyitotta az elválasztófüggönyt, hogy láthassuk is egymást. Még csak fél órája voltunk bent, amikor megérkezett Isaac, miután szokásos magabiztosságát hátrahagyva száguldott be az ajtókon keresztül. – Kate! Istenem, jól vagy? Jöttem, ahogy csak tudtam. – Katie ágya szélén ül, fogja a kezét, figyelmesen végignézi az arcát, a testét, sérülés

