Előszó
2013. február 8.
Hat hét. Ennyi időt tölthettem veled. Negyvenkét napot. Az időt általában gondolkodás nélkül elpazaroljuk, siettetjük, hogy mikor lesz már karácsony, mikor érkezik el a nyaralás, valaminek a vége, valaminek a kezdete; úgy gondoljuk, hogy akkor majd boldogok leszünk. Ezek a hetek azonban alapjaiban határozták meg az életemet, ekkor tudtalak belélegezni, mélyen a szívembe zárni és eleget kapni belőled, hogy egy örökkévalóságig kitartson.
Ha megkérdeznéd, mit csináltam múlt nyáron, öt évvel vagy tíz évvel ezelőtt hat héten keresztül, nem tudnám megmondani – Danny és én egy hétig Wight szigetén nyaraltunk? Elutaztunk a kertészeti központba? Egy délutánt töltöttünk a parkban az unokámmal?
De 1968-ban annak a hat hétnek minden egyes napjára emlékszem. Vagy legalábbis
